Nem friss élményről szól ez a blogbejegyzés. De frissen tartja, hogy két-három hónap óta nem tudok szabadulni tőle s a döbbenettől, amikor megértettem - amikor engedtem magamnak megértenem, - hogy nem az elektronikus levelezőrendszer viccelődik.
Hanem a Magyar Tudományos Akadémiának és térben-időben környékének tisztségviselői.
Az sem mai élmény, hanem állandósult kerete nem-ritkanapi élményeinknek, hogy a Dél-Franciaországban működő EU-s tanszék, ahol dolgozom, viszolygással fogadja a kirekesztésnek azokat az eseteit is, amelyekben munkatársai közül senki sincs személyében érintve. Érthetően multiplikálódik ez az ellenérzés, amikor a diszkrimináció érintettje a munkatársunk s a tanszéken is folytatott tudományos munkája. Ezért egyetértéssel fogadtam azt a - nem csupán magyar részlegünktől kapott - biztatást, amely az alábbi levél megírását s az MTAfőtitkárhelyettesének való elküldését szorgalmazta:
----- Forwarded Message ----
From: Gazdaságpszichológiai tanszék
To: Csépe Valéria <csepe.valeria@office.mta.hu>
Cc: Olah Attila <olah.attila@ppk.elte.hu>; Pléh Csaba <pleh@cogsci.bme.hu>
Sent: Sun, January 24, 2010 1:23:38 AM
Subject: Kreativitás
Csépe Valéria akadémikus
MTA főtitkárhelyettese
Tisztelt Főtitkárhelyettes Asszony!
Szála Glória vagyok, egy Dél-Franciaországban működő EU-s gazdaságpszichológiai tanszék kutatásmenedzsere (ez a magyarországi nomenklatúrában leginkább a tanszékvezetőnek felel meg)
Tanszékünknek a kutatási profilja: az átjárás az alkotó egyén produktuma és a társadalomnak termelésben, kultúrában kezelt tömegterméke között. Nem csoda ezért, hogy a tanszéknek nem csupán magyar részlege fogadta érdeklődéssel a hírt, hogy "A kreativitás 50 éve a pszichológiában" címmel az ön elnöklete alatt tudományos konferenciát rendezett a Magyar Tudományos Akadémia. Minthogy a konferencián részt vevők közül a hozzánk eljutó információk alapján kólönösen Pléh Csaba és Oláh Attila professzor urak előadását véltük számunkra érdekesnek, jelen levélnek, melyet tanszékünk felszólítására írok, másolatát nekik is elküldöm.
EU-s tanszékünknek, mondom, nem csupán magyar részlege kialakította azt a meggyőződését, hogy ha lenne Magyarországon olyan kutató pszichológus, aki
egy korábbi időszakban a Szovjet Tudományos Akadémia elnökének meghívására Keldysh-granttal 13 hónapot tölt a moszkvai Természettudomány- és Technikatörténeti Intézetben egy olyan kutatással, amely Bolyai és Lobacsevszkij párhuzamos felfedezésének elemzésével vizsgálja, hogyan determinálja a tudós kreatív ötletét a tudománytörténet szükségszerű menete;
e kutatással még ennek publikálása vagy akárcsak formális lezáródása előtt meghívást kap a XIII. Nemzetközi Tudománytörténeti Kongresszusra (Moszkva, 1971. augusztus 18-24), aholis nagy sikerrel tartja meg a Hypothesis on the Motivation of Scientific Creativity című invited lecture-jét (International Congress of the History of Science. USSR, Moscow, August 18-24, 1971. "Nauka" Publishing House. M., 224-233.);a maga alkotta módszert a tudós személyiségéről átviszi a művészére, amikor több mint húszéves kutatási eredményét József Attila identitásai: Alkotáspszichológiai esettanulmány
http://www.jatarsasag.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=45:garai-laszlo-koenyve-az-interneten&Itemid=21
című, Fejtő Ferenc előszavával megjelent könyvében publikálja,
akkor az illető tudós biztosan meghívást nyerne egy, a kreativitással foglalkozó reprezentatív konferenciára.
Tisztelettel tudakolom: hol tévedett tanszékünk megannyi munkatársa, amikor ilyesmire következtetett. Valahol nyilvánvalóan téves gondolatmenetet alkalmaztunk, hiszen azt kellett megállapítanunk, hogy a fenti tudományos teljesítmények együtt járása e tanszék alapítóját, Garai László professzort nem érdemesítette arra, hogy az Ön által menedzselt magas szinvonalú tudományos konferenciára meghívást nyerjen. Talán ott csúszott hiba a gondolatmenetünkbe, amikor úgy okoskodtunk, ahogyan Európában szokás: hogy úgy tekintettük, hogy egy tudományos teljesítmény érdemét nem csökkenti, ha van, aki ugyanazt másképp gondolja. Itt a mi vidékünkön úgy tartják, hogy a teljesítmény megítélésén még az sem változtathat, ha éppenséggel egy tudományos közösség hangadója az, aki ugyanarról másképp gondolkodik, amíg a másképp gondoláshoz nem mellékeli bevett falszifikációs eljárás jegyzőkönyvét.
Amúgy szabályszerű jegyzőkönyve éppen a fentiek verifikációjának készült. Az a helyzet, hogy Garai László professzor az önök Tudományos Akadémiájának doktori fokozatát is egy ilyen témájú értekezéssel – Alkotáspszichológia felé http://mek.oszk.hu/03200/03282 – nyerte el. Akkor, mondják, egy egész napos vitát zárt le a nem ok nélkül nagyhírű Grastyán Endre akadémikus elnökletével működő héttagú zsűri döntése, amely a maximális 21-ből 20 ponttal terjesztette fel tanszékünk későbbi alapítóját a fokozat odaítélésére.
Ezek azok a történések, amelyek hátterén először magunknak próbáltuk feltenni a kérdést: hol csúszhatott tévedés a gondolatmenetbe, amellyel azt gondoltuk, hogy ilyen életművel nálunk Európában meghívást nyer egy tudós egy olyan reprezentatív tudományos tanácskozásra, amelynek ugyanaz a tematikai kerete, mint amely a mondott életművet is keretezi. A kérdés vizsgálata során komolyan mérlegeltük a legabszurdabb lehetőségeket is. Hogy Garai tanár úr - ne titkoljuk - igazán nem egy konfliktus-kerülő személyiség, és így a vele való coexistentiát biztos, hogy sokak számára nem teszi könnyűvé. Hogy a professzor úr a Vygotsky-iskolához tartozik, s így mesterét követi abban is, hogy ő meg Karl Marxot követte egy-két filozófiai-antropológiai gondolatmenetben. A jelenségnek ilyen magyarázatait azonban sorra elvetettük. Az elsőt például azért, mert hosszú hagyománya van annak az európai tudománykritikai gondolkodásban, hogy a tudós rokonszenves vagy ellenszenves személyiségjegyeitől függetlenül ítéljük meg tudományos teljesítményét. A másodikat pedig azért, mert az, hogy Karl Marx szerepel a referenciáik között, nemcsak az Orosz Tudományos Akadémiát nem zavarja, hogy a maga encikloklopédiájába felvegye: http://dic.academic.ru/dic.nsf/ruwiki/628599 (egy 586 szót tartalmazó címszóval, ami azért érdemel említést, mert ez az enciklopédia főleg az ő hazai tudományuk tényezőivel foglalkozik, külföldi tudósok eredményeivel pedig inkább csak olyan kivételesebb esetben, mint amilyen az 581-szavas terjedelmű "Albert Einstein" címszó). Hanem úgy látszik az USÁ-nak sem zavarja a tudományos döntéshozóit, hogy a hivatkozott orosz akadémiai címszót felvegyék azok közé, amelyeknek angol fordítását felteszik az Internetre: http://en.academic.ru/dic.nsf/enwiki/4974859
Be kell vallani: megbuktunk mi itt a tanszékünkön a próbálkozással, hogy magunk értsük meg, mi is történik eközben odahaza. Ezért tudakozódom - nagy tisztelettel - mi az, ami innen távolból nem látható át, miközben megadja az értelmét a felidézett jelenségtartománynak.
E tudakozódás azonban jelen levélnek csak másodlagos motívuma (egyáltalán való felvetődését csak az teszi valamelyest sürgetően aktuálissá, hogy, amikor majd félév múlva Garai László 75. születésnapjának alkalmából sor kerül életművének értékelésére, szeretném elkerülni, hogy ebben az elméleti és tudománytörténeti vizsgálódások rovására túlnagy súlyt kapjanak azok az indulatok, amelyeket tanszékemnek nemcsak magyar munkatársaiban gerjeszt ez a történet és a hozzá hasonlók.
Tisztelettel
Szála Glória
kutatásmenedzser
Hogy jogszabály-e vagy szokásjog, ami szabályozza, azt nem tudom, mindenesetre nálunk Franciaországban ilyen levélre egy hónapon belül okvetlenül választ kap az ember, s úgy hírlik, az egész Európai Unióban ehhez tartják magukat a köztisztviselők. Nos, a Magyar Tudományos Akadémiáról a főtitkárhelyettes válasza az azóta eltelt - mondom: nem néhány napnyi - idő alatt sem érkezett meg Dél-Franciaországba.
A "színig üres" küldemény láttán először azt hittem, mondom, hogy az elektronikus levelezőrendszer játszik mindnyájunkkal. De aztán, amikor később sem érkezett helyreigazítás, akkor kiderült, hogy a küldemény üressége - maga a válasz, amelyet a fenti levél tiszteletteljes kérdésére a Magyar Tudományos Akadémiának és térben-időben környékének tisztségviselői adnak.
Egyszercsak eszembe jutott - a nagyapám. Gyermekkoromban őnála töltöttem a nyarakat, odahaza, egy magyarországi - gyönyörű! úgy tűnik, gyönyörű - kisvárosban. Nagy kószálások emlékét őrzöm s azét, amit ilyenkor mesélt nekem egy tőlem mégiscsak távoli, térben s időben távoli világról. Így egyszer elmesélte nekem, hogy az ő gyerekkorában volt egy olyan játékuk, hogy egy csapat gyerek több órán keresztül együtt épített, csinosított, szilárdított, amelyet aztán egymással versengve megrohamoztak, s amelyikük aztán bevette, az az elfoglalt vár tetejéről többieket kéz- és arcfintorokkal is csúfolva így kiáltozott: "Enyém a vár, tiéd a lekvár!"
2 megjegyzés:
Kedves Glória! Köszönöm Magának ezt a bejegyzést, de nem örülök neki. Azért nem örülök neki, mert olyasmire lopja el az időt a hasznot hajtható tudományos kutatótevékenység elől, ami biztos, hogy nem hajthat semmi hasznot. Mégis, mire számít(ott)? Hogy a MTA múlt- vagy jelenbeli főtitkár-helyettese a maga hívó szavára majd szembesül a saját lelkiismeretével és úgy suttogja vagy sikoltja: "Anyám, vétkeztem!"? Netán, hogy a Magyar Pszichológiai Társaság elnöke Petőfivel olvassa a fejükre: "...jogtalanság a legrútabb bélyeg / Isten teremtményén, s ki rásüti / Isten kezét el nem kerülheti!" S hogy ennek hatására majd tragikus hirtelenséggel felvesznek a Magyar Tudományos Akadémiának nem tisztségviselői, csak egyszerű tagjai közé? Maga biztosan számon tartja (mert, úgy látom, mindent számon tart, ami a tudománnyá leendő és teendő pszichológia számára sorsforgató), hogy a lélektanban sem az ilyen lelki izék a meghatározóak. Pont fordítva van, mint ahogyan Petőfi elfelejtett kollégája, Berzyenyi állította: Nem lélek, hanem sokaság... A sokaság pedig, ha megszavaztatnák a maga blogbejegyzésének tárgyában, nem valószínű, hogy másképp szavazna, mint ahogyan múlt- meg jelenbeli főtitkárhelyettesek őhelyette döntenek.
De, mondom, köszönöm, Glória. Akkor is, ha - mint szintén mondom - nem örülök neki.
Megjegyzés küldése